Maria aki soha nem hord bugyit - Szexi Lányok fotógaléria

Maria aki soha nem hord bugyit

Maria aki nem hord bugyit, mert nem szereti. Sőt ennél többről van szó. Maria szereti ha alkalmanként kivillan a ruha vagy szoknya alól a puncija. Ezt ő nem csak hogy szereti, hanem élvezi is, ettől szinte bevadul, és jobbnál jobb helyeken villant újra és újra. A környezetében élők ezt már megszokták, ám mindig akad valaki, aki meglepetéssel szemléli a látványt.

Mi késztet téged, hogy ilyen módon mutasd meg magad? 

Valójában nem tudom honnan ered ez a szokásom, vagy inkább nevezhetjük perverziónak is. Amikor először észrevettem, hogy ettől felizgulok, annyira eluralkodott rajtam a vágy, hogy azonnal meg kellett simogatnom a puncimat. Épp a sorban álltam, amikor egy közeli állványon megláttam valamit, ami megtetszett, és lehajoltam érte. Persze bugyi nem volt rajtam, és a mögöttem állók ezt észre is vették. Amikor körül néztem, azt láttam, hogy a mögöttem álló fickó nadrágja igen csak domborodik, és ez még jobban növelte az izgalmamat. A kényes szituáció ellenére a vágy annyira hajtott, hogy a bevásárlóközpontban kerestem egy csendes helyet, ami épp a vegyi osztály volt, és egy raklapnyi mosószer mögé rejtőzve megsimogattam a már lucskos puncimat, amitől egy perc alatt elélveztem. Utána visszaálltam a sorba, és mentem a dolgomra.

Máskor is előfordult veled ilyen? 

Persze, szinte minden nap adódik rá alkalom, hacsak nincs hideg, ami miatt jobban felöltözök, mint általában. Az egyik ilyen izgalmas, hacsak nem a legizgalmasabb esetem egy parkban történt. Épp megvettem a közeli üzletben a jégkrémet, és a közeli golf club parkjában egy padon ülve kezdtem el nyalogatni. Amikor már a felénél jártam, akkor vettem észre, hogy a velem szemben lévő padon egy fiatal pasi ül, és engem bámul. Tudtam hogy mit kell tennem, és kicsit szétnyitottam a térdem, hogy jobban láthasson. Ennek meg is lett a hatása, mert a pasi szemrebbenés nélkül lehúzta a sliccét, és elővette a farkát, amit lassan elkezdett keményre izgatni. Ettől persze én is begerjedtem, és úgy ültem, hogy még jobban láthassa a puncimat. Ettől persze ő is egyre jobban izgalomba jött, és akkor már teljes gőzzel verte a faszát. Mivel akkor épp elég izgatott voltam már, amikor a jégkrém elfogyott, én is megsimogattam magam, miközben egymást néztük. Nem kellett hozzá egy perc sem, amikor én elélveztem, és velem együtt az idegen is.

0 Comments

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*

©2023 SZEXI LÁNYOK

Log in with your credentials

Forgot your details?